A halak is éreznek fájdalmat

    Már többször találkoztam a kérdéssel, hogy ha húst nem eszem, azért halat ugye fogyasztok? Már miért fogyasztanék? A hal is állat és nem a fán terem. Ilyenkor jön az érvelés, hogy de hát a halak nem is éreznek fájdalmat. Az én kérdésem az: ha nem éreznek fájdalmat, már meg sem érdemlik az életüket? Csakhogy ez így nem igaz és a halak fájdalmával kapcsolatban rengeteg tévhit kering. Ezek eloszlatására döntöttem úgy, hogy ideje kivesézni a kérdéskört.

1789-ben Jeremy Bentham, angol filozófus, az utilitarizmus (haszonelvűség: etikai felfogás, mely szerint az emberi cselekedet erkölcsi értéke kizárólag belátható következményeitől függ.) irányzat megalkotója megfogalmazta, hogy az állatoknak is rendelkezniük kéne bizonyos jogokkal, így lefektetve a mai állatjogi törvények alapjait. Szavait idézve: "Nem az a kérdés, hogy az állatok képesek-e gondolkodni vagy képesek-e beszélni, hanem, hogy képesek e szenvedni."

Noha napjainkban is elterjedt a gondolat, miszerint a halakat nem illetik meg efféle jogok, hiszen nem éreznek fájdalmat, így nem képesek szenvedni, számos kísérlet mutatja ennek az ellenkezőjét.

"Egyre szélesebb körben elfogadott a tény, miszerint a halak is éreznek fájdalmat, noha ez valószínűleg különbözik attól a fájdalomtól, amit mi emberek érezhetünk, de kétség kívül fájdalom." - Nyilatkozta Victoria Braithwaite, a Penn State University, Halászat- és Biológia professzora.

Anatómiai oldalról megközelítve, a halak rendelkeznek olyan idegsejtekkel,  amelyek érzékelik a potenciális veszélyforrásokat, mint például a magas hőmérséklet, intenzív nyomás vagy a maró hatású vegyi anyagok. Ugyan akkor képesek ugyan azokat az opioidokat, fájdalomcsillapító vegyületeket kiválasztani, mint az emlősök és sérülés esetén az agyi aktivitásuk is hasonló a földi gerincesekéhez.

Egy tanulmányban szivárványos pisztrángok közé világos színű LEGO tömböket dobtak, amelyeket a halak igyekeztek messzire elkerülni. Ezt követően ecetsavas injekciót adtak be nekik, sokkal kevésbé figyeltek az idegen tárgyak elleni védekezésre, ugyan is a saját szenvedéseik elvonták erről a figyelmüket. Ezzel szemben azok a halak, amelyek a sav mellé morfin injekciót is kaptak, továbbra is olyan óvatossággal kerülték a LEGO darabokat, mint előtte, ami arra enged következtetni, hogy a halak nem reflexszerűen reagálnak a fájdalomra, hanem ténylegesen érzékelik azt.

Egy másik tanulmányban szivárványos pisztrángok az ajkukba kaptak ecetsavas injekciót, aminek hatására felgyorsult a légzésük és a tartály fenekén levő kavicsokhoz, vagy a tartály oldalához dörzsölve ajkukat próbáltak szabadulni a kínzó érzéstől.

2003-ban Lynne Sneddon, a Liverpooli Egyetem biológusa és a halak fájdalomérzetének egyik legkiemelkedőbb szakértője egy különösen érdekes kísérletsorozattal állt elő. Ennek keretein belül az egyik tesztben zebrahalakat választás elé állítottak: egy üres, kopár, csak vizet tartalmazó akvárium és egy kavicsokkal, növényzettel és más halakkal berendezett tartály közé átjárót tettek. A halak az utóbbit választották, abban tartózkodtak. Amikor azonban egyes halaknak savas injekciót adtak és a kopár akváriumot fájdalomcsillapító lidokainnal dúsították, ezek megváltoztatták preferenciájukat és elhagyva a szépen berendezett tartályt, ezt választották. Ezek után Sneddon egy apró változtatással megismételte a kísérletet és a sav mellé fájdalomcsillapítót is oltottak a halak testébe. Ez esetben a halak maradtak a zöld növényzet között, ami bizonyította, hogy korábban a fájdalomérzet enyhítésére változtattak tartózkodási helyet.

Ezen kísérleteknek köszönhetően a halak fájdalomérzete nagyobb hangot kapott és elfogadottabbá vált. 2013-ban az Amerikai Orvosi Szövetség kimondta, hogy az állatok eutanáziájára vonatkozóan és a fájdalomokozás elkerülésének érdekében ugyan azok az alapelvek érvényesek a halakra is, mint más szárazföldi gerincesekre.

A fentebb említett és az elmúlt években felsorakoztatott kísérletek és tanulmányok ellenére még mindig vannak, akik nem fogadják el a tényt a halak fájdalomérzetére vonatkozóan, de úgy tűnik már ők a kisebbség.

2016-ban Brian Key, a Queenslandi Egyetem professzora kiadott egy cikket "Miért nem éreznek a halak fájdalmat" ("Why fish do not feel pain") címmel. Erre a cikkre több mint 40 válasz érkezett világszerte élő tudósoktól, akik egytől egyig elutasítják és cáfolják azon következtetéseit, miszerint a halak fájdalomérzete nem olyan összetett, és számos kísérlettel megerősítették Braithwaite és Sneddon munkájának eredményét, miszerint a fájdalomnak nem kell az emberi fájdalomhoz hasonlónak lennie ahhoz, hogy szenvedést okozzon az adott élőlénynek.

Ezen bizonyítékok ellenére, a világ számos országában nem biztosítják a haszon-, laboratóriumi- és házi állatokat megillető jogi védelmet. Míg az Egyesült Királyságban nagy hangsúlyt fektetnek az állatjóléti jogszabályokra, Kanadában és Ausztráliában ezek területenként eltérőek, valahol védik, valahol nem a halakat. Az Egyesült Államokban törvény védi a kutatásokban felhasznált- és házi állatokat, amennyiben az nem hal, kétéltű vagy hüllő; Japánban és Kínában viszont teljesen hanyagolják az állatjóléti törvényeket.

Évente több mint 70 milliárd szárazföldi állatot gyilkolnak meg az emberek élelmezésének céljából. Ez a szám tartalmazza a csirkéket, többi baromfit és a "haszonállatok" minden típusát. Ezzel szemben évente mintegy 100 milliárd tenyésztett halat ölnek meg globálisan és több mint 3 milliárdot vadon vadásznak le.

Ezen halak legyilkolása e mellett igen kegyetlen. Sajnos az elénk tárult bizonyítékok ellenére sem változott a helyzet, hiszen drágább lenne figyelmet szentelni annak, hogy ne a parton fuldokolva, élve fagyasztóba téve vagy hálókba zsúfoltan egymásnak préselődve, iszonyú kínok közepette pusztuljanak el.

Napjainkban már folynak kísérletek arra vonatkozóan, hogy elektromos árammal sokkolva hogyan lehet "humánusabban" megölni ezeket az élőlényeket, de ez sem változtatna a tényen, hogy a halászat felelős a tengerekben élő állatfajok 70%-ának a kipusztulásáért és így ökológiai egyensúlyuk felborulásáért. A hatalmas merítőhálók válogatás nélkül gyűjtik be az élőlényeket, magukkal sodorva cápákat, delfineket, teknősöket, amelyeket nagy eséllyel már csak holtan tudnak visszahajítani, hisz megfullasztja őket a nagy tömeg, ami rájuk nehezedik a hálóban. Gyakran ezen élőlények haláltusája akár órákig is eltarthat.

"Ha elfogadjuk, hogy az emlősök és madarak érző lények, akik pozitív és negatív érzelmek átélésére képesek, összességében azt kell mondanunk, hogy a halakat is ebbe a kategóriába kellene sorolni. A bizonyítékok miatt úgy vélem, át kéne gondolnunk azokat a jóléti megfontolásokat, amiket emlősök és madarak esetében tartunk helyesnek." (Victoria A. Braithwaite)

forrás: Hakai Magazine